Zone6 - Manipulation just a form an alibi
Enter Zones
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
The Zones
 
The Death Pegasus
 
BL/Ind
 
Elyze Flame
 
DANGER DAYS
 
Killjoys always die
 
Desert Song
 
A BL/I-rl ltalban

A Better Living Industries, ismertebb nevn BL/I* egy 2014 vgtl nyltan is tevkenyked vilgszervezet, amely alapjaiban rengette meg az emberi trsadalmak sok szz v alatt kialakult hagyomnyokon alapul rendszert, egy merben jszer, mindaddig plda nlkli berendezkedssel ptolva azt. Nevt egy 2010-ben kiadott hanglemez fiktv elnyom hatalmrl kapta, amelyet csak 2015-ben, egy kormnyellenes tntetseket is szervez amerikai civil szervezet kzvettsvel vllal fel, elssorban a nyers tartalmi megfelels miatt, nem pedig az eredete miatt. Hiba lenne azonban azt hinni, hogy a szervezet vezeti ne lettek volna tisztban a nvhez kapcsolt s szles krben ismert negatv sztereotpikkal – ez csupn egy igen rdekes s beszdes pldja annak, hogyan is mkdtt a szervezet, amit a ksbbiekben rszletesebben is megvizsglunk majd.

A BL/I teht egy orszgokon, st, kontinenseken tvel diktatra, amely nem kthet egyetlen konkrt orszghoz vagy nphez sem, de a hatalom egy kzben sszpontosul. Felptsben teht nem, de az alkalmazott eszkzkben merben ms, mint brmely diktatorikus hatalom a trtnelemben.

A legalapvetbb klnbsg abban rejlik, hogy a BL/I a klnbsgekre, az tlagtl, az elfogadottl val eltrsre, a szlssgekre, st, a cgen belli konfliktusokra s rulsokra ugyangy pt, mint a katonai erre, a modern technika vvmnyaira, a gtlstalan s totlis ellenrzsre, megflemltsre, s nem utols sorban a pszicholgira. Ezek az egymsnak nha ellentmondani ltsz felfogsok, s az emberi tnyezt megklnbztetett figyelemmel ksr hozzlls s gondos tervezs egy pldtlanul rugalmas rendszert teremtett, amely mindeddig sikeresen s nagy biztonsggal elkerlte a trtnelembl ismert, mr-mr termszetesnek hat problmkat, amelyek vgl minden reform s egyb erfeszts ellenre is kivtel nlkl a diktatrk bukst okoztk.

 

* Egyb neveken is ismert, a Cg, a Kln, a Szervezet, stb. (ez utbbi igen megtveszt lehet, mert az Ellenllsra is elszeretettel hasznljk), mindezeken tl pedig emltst rdemel minden egyb, megklnbztetsl nagybetvel jellt megnevezs is, gy mint a Hhrok, a Fehr Hall, Angyalok, a Hattyk, Egerek.

 
Killjoy News
 
Graffities
 

Layouts



Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.